"Szamárfül"
Ma az egyik csoportban, egy lány rosszul értelmezte egy másik hölgy hírdetését és némi elírás is volt a kommentjében, amit alatta hagyott.
Megjegyzem, a helyesírásával egyébként nem volt gond, az igekötők is helyükön voltak, ami nem mindennapos manapság... 
Na de, még így is kapott "kinevetős emojit" és kommentet is: hogytudjamármiaszitu' ;)
Mikor néha ilyet látok, hogy így emberek egymást kritizálják, bántják, egyéb adás-vételi csoportban, átgörgetem az adott beszélgetést - mindig. Nem szoktam lereagálni. De ez egy babysitter, idősgondozás stb. hírdetéseket tartalmazó oldal volt.
Emellett ma, most, valamiért nem tudtam elmenni' és írtam én is hozzá kivételesen....
Méltatlannak és embertelennek éreztem, hogy egy ilyen helyen így viselkedjünk (vagy bárhol!), ahol édesanyák keresnek a gyermekük mellé "dadust" és gyermekek akár a szüleiknek gondozókat.
A lány mondandójában ott volt a segítő szándék! Végtelenül elszomorító, hogy még felnőttként is csúfoljuk egymást ahelyett, hogy segítenénk inkább. Hiszen emlékeznünk kellene kiskorunkban hány ilyennek voltunk szem és fültanúi. Illetve mi is minimum egyszer áldozatául estünk.
Kevés fájdalmasabb van gyermekkorban, mint a verbális bántalmazás, kiközösítés és fizikai bántás!
Amiért ezt a bejegyzést írom az az, hogy rengeteg sebet hozunk ezekből a gyerekkori sérülésekből. Sokszor tudattalanul dolgozik bennünk. Aztán nem tudjuk miért nem vagyunk sikeresek, miért hisszük el, hogy nem érünk semmit, csúnyák, "bénák" és értéktelenek vagyunk stb.
Sosem tudhatjuk, hogy a másik oldalon miért van ez. Lehet, hogy esetünkben nem lát jól a hölgy, mert magas dioptriás szemüveget hord, vagy régi telefonja van és kicsik rajta a betűk, átírja a készülék a szavakat. Fáradt volt, mert kemény élethelyzetei vannak, vagy egyszerűen csak aznap túl sokat dolgozott. Esetleg más adottságai vannak és hirtelen nem értette, elsiklott a szöveg felett, mert lassúbb a felfogása, mint az átlagnak.
Számtalan lehetséges verzió létezik. Mint ahogy arra is, hogy valaki miért sovány, túlsúlyos, kopasz, sánta, dadogós, kancsal, pattanásos, fogatlan, fekete, fehér, "zöld"... stb.
Nem ismerjük a történetüket. Sőt! Lehet, hogyha ismernénk, nagyon elszégyellnénk magunkat.
Ezzel az írásommal nem szeretném azt sugallni, hogy én tökéletes és szent vagyok. Dolgozom én is magamon minden nap, hogy jobb ember legyek! 
El kell(-ene) engednünk már egymás kritizálását, mert ez bizony felnőtt korban is nagyon romboló!!!!!
...és a külvilágunk sem arról tanúskodik napjainkban, hogy nagyon emelnénk, segítenénk a másikat és összetartanánk...
Mikor kezdjük el dícsérni egymást? 
Mikor kezdjük el dícsérni önmagunkat!? 
Szeretettel........
2020. október 08.
Ha szeretnél ezügyben, vagy más helyzetben segítséget kérni, akár online, vagy személyesen,
keress meg facebookon:
Török-Szabó Ottília néven, vagy hagyj 1 üzenetet itt!
Csodás őszt kívánok!
